Matthew 28

Bu bölümü AI ile başlat

Bu bölüm hakkında AI'ye sor

Metinde kal ve hareket, gerilim, arka plan ve bu bölümün daha büyük kitap içinde ne açığa çıkardığı hakkında sor.

1 A szombat végén, a hét első napjára virradóan kiment a magdalai Mária és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt. 2 És íme, nagy földrengés támadt, mert az Úrnak angyala leszállt a mennyből, és odament, elhengerítette a követ a sír szájáról, és ráült arra. 3 Tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó. 4 Az őrök pedig a tőle való féltükben megrettentek, és olyanokká lettek, mint a holtak. 5 Az angyal pedig megszólalt, és ezt mondta az asszonyoknak: „Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek. 6 Nincsen itt, mert feltámadott, amint megmondta. Gyertek, lássátok a helyet, ahol feküdt az Úr. 7 És menjetek gyorsan, mondjátok meg tanítványainak, hogy feltámadott a halálból, és íme, előttetek megy Galileába: ott meglátjátok őt. Íme, megmondtam nektek.“ 8 És gyorsan eltávoztak a sírtól, félelemmel és nagy örömmel, futottak, hogy megmondják tanítványainak. 9 Amikor pedig mentek, hogy megmondják tanítványainak, íme, szembejött velük Jézus, s ezt mondta: „Legyetek üdvözölve!“ Azok pedig odamentek hozzá, megragadták lábait, és leborultak előtte. 10 Akkor ezt mondta nekik Jézus: „Ne féljetek, menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.“ 11 Mialatt ők elmentek, íme, az őrségből bementek néhányan a városba, jelentettek a főpapoknak mindent, ami történt. 12 És összegyülekeztek a vénekkel együtt, tanácsot tartottak, és sok pénzt adtak a vitézeknek, 13 és ezt mondták: „Mondjátok, hogy az ő tanítványai odajöttek éjjel, és ellopták őt, amikor mi aludtunk. 14 És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük vele, és kimentünk titeket a bajból.“ 15 Azok pedig fölvették a pénzt, úgy cselekedtek, amint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind a mai napig. 16 A tizenegy tanítvány pedig elment Galileába a hegyre, ahová Jézus rendelte őket. 17 Amikor meglátták őt, leborultak előtte, pedig némelyek kételkedtek. 18 És akkor odament hozzájuk Jézus, és így szólt: „Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön. 19 Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népet, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, 20 tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!“

Okumayı gerçek bir çalışmaya dönüştür

Ayet kaydetmek, not almak ve YZ destekli araçlarla çalışmak için kayıt ol.

Bu bölümden sonraki adımınızı seçin Okumaya devam et, bir plan seç veya AI ile çalışmaya devam et.
Bu bölümün açtığı temaları takip et Bu bölümün açmış olabileceği daha büyük sorular için ilgili konu merkezleri.