Hebrews 3

AI와 함께 이 장 시작하기

이 장에 대해 AI에게 묻기

텍스트에 머물면서 움직임, 긴장, 배경, 그리고 이 장이 더 큰 책 안에서 드러내는 것에 대해 묻습니다.

1 Ezért szent atyafiak, a mennyei elhívás részesei, figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézus Krisztusra, 2 aki hű ahhoz, aki őt erre rendelte, ahogyan Mózes is az volt az ő házában. 3 Ő ugyanis nagyobb dicsőségre volt méltó, mint Mózes, mint ahogy a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak. 4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent felépített, az Isten az. 5 Mózes is hű volt az ő egész házában, mint szolga, bizonyságául annak, amit hirdetett. 6 Krisztus ellenben, mint Fiú áll a maga háza felett. Az Ő háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménység dicsekedését mindvégig szilárdan megtartjuk. 7 Ezért amint a Szentlélek mondja: „Ma, ha az ő szavát halljátok, 8 meg ne keményítsétek szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés napján a pusztában, 9 ahol a ti atyáitok próbára tettek és megkísértettek engem, bár látták cselekedeteimet. 10 Ezért negyven esztendeig haragudtam arra a nemzedékre, és ezt mondtam: mindig tévelyegnek szívükben, nem ismerték meg az én utaimat. 11 Ezért megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.“ 12 Vigyázzatok, atyámfiai, hogy ne legyen közületek senkinek sem hitetlen, gonosz szíve, nehogy az élő Istentől elszakadjon, 13 hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtöket se keményítse meg a bűn csalárdsága. 14 Mert részeseivé lettünk a Krisztusnak, ha eleitől fogva mind végig szilárdan megtartjuk bizodalmunkat. 15 Azt mondja ugyanis: „Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor.“ 16 Kik keseredtek el, amikor ezt hallották? Nem azok, akik Mózes vezetésével kijöttek Egyiptomból? 17 Kikre haragudott negyven esztendeig? Nem azokra, akik vétkeztek, akiknek teste elhullott a pusztában? 18 Kiknek esküdött meg, hogy nem mennek be nyugodalmába? Nem azoknak, akik engedetlenek voltak? 19 Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenségük miatt.

읽기를 실제 공부로 바꾸세요

회원가입하고 구절 즐겨찾기, 노트 작성, AI 학습 도구를 사용해 보세요.

이 장 다음의 단계를 선택하세요 계속 읽거나, 계획을 선택하거나, AI와 함께 계속 공부하세요.
이 장이 여는 주제들을 따라가세요 이 장이 열었을 수 있는 더 큰 질문들에 대한 관련 주제 허브.