Acts 14

Lisez ce chapitre avec intention

Acts 14 completes the first missionary journey. At Iconium Paul and Barnabas win many Jews and Greeks, divide the city, and flee a plot to stone them. At Lystra Paul heals a man lame from birth, and the crowd hails the two as Zeus and Hermes and prepares a sacrifice; the apostles tear their clothes and preach the living God who gives rain and fruitful seasons. Jews from Antioch and Iconium arrive, stone Paul, and drag him out of the city for dead; he gets up and leaves for Derbe the next day. On the return they strengthen the disciples, warn that the kingdom is entered through many hardships, and appoint elders. Back in Antioch they report that God has opened a door of faith to the Gentiles.

Ouvrir le commentaire du chapitre

Acts 14 is the chapter where being an apostle nearly gets Paul killed twice, and where he keeps walking. In Iconium the preaching works so well that the city splits down the middle, and the two men leave one step ahead of a mob with stones. In Lystra, a backwoods town with its own dialect, Paul looks at a man who has never walked, sees faith in him, and shouts at him to stand, and the man jumps up. The crowd concludes that the old story has come true again: the gods have come down in human form, Barnabas is Zeus and the talkative Paul is Hermes, and the priest of Zeus is at the gate with bulls and garlands before the apostles understand a word. They tear their clothes and run into the crowd shouting that they are only men, and Paul preaches the only sermon in Acts to people who had never heard of Moses: the living God made heaven and earth, let the nations go their way for a while, and yet never left himself without a witness, because he sends rain and harvests and fills your hearts with food and gladness. They can barely stop the sacrifice. Then Jews arrive from the last two towns, turn the same crowd, and stone Paul, and drag him outside the walls as a corpse. The disciples gather around him. He gets up. He goes back into the city, and the next day walks on to Derbe. On the way home he revisits every town that tried to kill him, tells the new believers that this is what entering the kingdom costs, and appoints elders so that they will not be alone.

Passages clés

Acts 14:1-7 Acts 14:8-18 Acts 14:19-23 Acts 14:24-28 2 Timothy 3:10-12 Acts 17:22-31

Historical and literary context

The journey took place around AD 47 or 48 in the Roman province of Galatia, in what is now central Turkey. Iconium, Lystra, and Derbe were towns of Lycaonia, and the crowd's cry "in the Lycaonian language" explains why the apostles were slow to grasp what was happening. A local legend, preserved by the poet Ovid, told of Zeus and Hermes visiting the region in disguise and being welcomed only by an old couple, which is why the people were determined not to miss the gods a second time. Paul's speech at Lystra is the first in Acts to a purely pagan audience and appeals to creation and providence rather than Scripture. Timothy, from Lystra, probably witnessed the stoning. Paul later lists it among his sufferings.

How the chapter unfolds

Verses 1 to 7 cover Iconium: success, opposition, division, the plot, and the flight to Lystra and Derbe. Verses 8 to 18 cover Lystra: the healing, the acclamation as gods, the sacrifice prepared, and the apostles' protest and sermon. Verses 19 and 20 record the stoning and Paul's recovery. Verses 21 to 23 describe the return visits, the encouragement, the warning about hardships, and the appointment of elders with prayer and fasting. Verses 24 to 28 trace the route home through Pisidia, Pamphylia, Perga, and Attalia to Antioch, and the report to the sending church.

Why this chapter matters

The chapter established the pattern of Paul's mission: synagogue first, then Gentiles, opposition, flight, and return to organize churches with elders. "We must endure many hardships to enter the kingdom of God" is the New Testament's frankest statement that suffering is normal for believers. The Lystra sermon, God known through rain and harvest and "not left without testimony," is the seed of the Christian appeal to natural revelation, developed at Athens in chapter 17. The scene of the apostles refusing worship, "We too are only men," has been the church's rebuke to the cult of religious leaders, and Paul getting up after being stoned is one of the most remarkable images of endurance in Acts.

Interpretive tension to watch

Luke says Paul was stoned and "presumed dead," and readers differ on whether his rising was a miracle or a recovery; Paul's own later mention of a man caught up to paradise has been linked to this day without evidence. Verse 4 calls Barnabas an apostle, which complicates the idea that the apostles were only the Twelve plus Paul. The appointing of elders on a return trip within months raises the question of how quickly new churches should have local leadership. And the Lystra sermon's claim that God "let all nations go their own way" sits beside Romans 1's judgment on those nations.

Questions pour ce chapitre

The same crowd wanted to sacrifice to Paul and then stoned him. What does that swing say about the applause of crowds?
Paul tells new believers that the kingdom is entered through many hardships. Is that a message churches today would put on their welcome sign?
God "has not left Himself without testimony" in rain and harvests. Where do people outside the church encounter his goodness before they hear his name?

Study with context

Use this as a chapter guide, then press deeper into the text itself. The goal is to slow down observation, notice structure, and ask better questions before jumping to conclusions.

Ajouter aux notes

1 Történt pedig Ikóniumban, hogy együtt mentek be a zsidók zsinagógájába, és úgy prédikáltak, hogy mind a zsidókból, mind a görögökből is nagyon sokan lettek hívővé. 2 Akik azonban a zsidók közül nem hittek, felingerelték, és megharagították a pogányok lelkét az atyafiak ellen. 3 Mégis sok időt töltöttek ott, bátran prédikálva az Úrban, aki bizonyságot tett az ő kegyelmének beszéde mellett, és megadta, hogy jelek és csodák történjenek a kezeik által. 4 De a város sokasága meghasonlott, és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett voltak. 5 Akkor a pogányok és zsidók a főembereikkel együtt támadást indítottak, hogy bosszút álljanak, és megkövezzék őket. 6 Ők ezt megtudták, és elmenekültek Likaóniának városaiba, Lisztrába, Derbébe és a körülötte lévő tartományba, 7 és ott hirdették az evangéliumot. 8 Lisztrában élt egy béna lábú ember, aki születésétől fogva sánta volt, és soha nem tudott járni. 9 Ő hallotta Pált beszélni, aki rátekintett, és látta, hogy van hite, hogy meggyógyuljon, 10 és hangosan ezt mondta neki: „Állj fel lábaidra egyenesen!“ És az felszökött, és járt. 11 A sokaság pedig, amikor látta, amit Pál cselekedett, így kiáltott likaóniai nyelven: „Az istenek jöttek le hozzánk ember képében!“ 12 Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak mondták, mert ő volt a szóvivő. 13 Jupiter papja pedig, akinek az ő városuk előtt volt temploma, felkoszorúzott bikákat hajtott a kapukhoz, és a sokasággal együtt áldozatot akart bemutatni. 14 Amikor azonban ezt meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatták, a sokaság közé futottak és ezt kiáltották: 15 „Férfiak, miért művelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes üzenetet hirdetjük nektek, hogy ezektől a hiábavaló dolgoktól az élő Istenhez térjetek, aki teremtette a mennyet, a földet, a tengert, és mindent, ami azokban van. 16 Ő az elmúlt időkben hagyta, hogy a pogányok mind a maguk útján haladjanak, 17 bár nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jótevőnk volt, a mennyből esőt és termő időt adott nekünk, és betöltötte eledellel és örömmel a szívünket.“ 18 Ezeket mondva, nagy nehezen lecsendesítették a sokaságot, hogy nekik ne áldozzanak. 19 Azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók jöttek oda, és a sokaságot úgy fellázították, hogy megkövezték Pált, kivonszolták a városból, és azt gondolták, hogy meghalt. 20 De amikor a tanítványok körülvették őt, felkelt, bement a városba, és másnap Barnabással elment Derbébe. 21 Miután annak a városnak hirdették az evangéliumot, sokakat tanítvánnyá tettek, visszatértek Lisztrába, Ikóniumba és Antiókhiába. 22 Erősítették a tanítványok lelkét, intve őket, hogy maradjanak meg a hitben, mivel sok háborúságon keresztül kell nekünk az Isten országába bemennünk. 23 Miután pedig gyülekezetenként elöljárókat választottak nekik, imádkozva és böjtölve az Úrnak ajánlották őket, akiben hittek. 24 És Pizidián átmenve elmentek Pamfiliába, 25 majd miután Pergében hirdették az igét, lementek Attáliába. 26 Onnan elhajóztak Antiókhiába, ahonnan az Isten kegyelmére bízták őket, arra a munkára, melyet el is végeztek. 27 Amikor pedig megérkeztek, és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélték milyen nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velük, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre. 28 Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.

Transformez la lecture en véritable étude

Inscrivez-vous pour sauvegarder des versets, prendre des notes et étudier avec des outils IA.

Inscription Connexion

Choisissez votre prochaine étape après ce chapitre Continuez la lecture, choisissez un plan, ou continuez l'étude avec l'AI.

Lire le chapitre suivant Acts 15 in Hungarian Open New Testament.

Plans de lecture

Choisissez un plan si vous voulez transformer ce chapitre en habitude répétable.

Demander à l’IA à propos de ce chapitre

Continuez avec l'étude AI si le texte soulève des questions ou va plus loin qu'une simple lecture.

Suivre les thèmes que ce chapitre ouvre Centres thématiques connexes pour les questions plus larges que ce chapitre peut avoir ouvertes.

Parcourir tous les sujets