Acts 7

Kommentar zu diesem Kapitel

KI zu diesem Kapitel fragen

Acts 7 is Stephen's defense before the Sanhedrin, the longest speech in Acts, and the story of the first Christian martyr. Accused of speaking against the temple and the law, Stephen retells Israel's history from Abraham through Joseph and Moses to David and Solomon, showing that God has always met his people outside the land and outside any building, and that Israel has always resisted the deliverers God sent. He ends by charging the council with betraying and murdering the Righteous One. Enraged, they stone him while he sees Jesus standing at God's right hand and prays for their forgiveness. A young man named Saul watches.

Kapitelkommentar öffnen

Acts 7 is a history lesson that ends in a stoning. Stephen, accused of speaking against the temple and the law, does not deny the charges directly. He tells Israel's story, and the way he tells it is the defense. God appeared to Abraham in Mesopotamia, long before there was a land or a temple, and gave him a promise rather than a foot of ground. Joseph was rejected by his brothers and became the ruler who saved them. Moses was rejected by his people twice, once in Egypt and once in the wilderness, and met God on holy ground in the desert near Sinai, far from Jerusalem. The people who received the tabernacle, built to a heavenly pattern, turned to a calf and to the stars. Solomon built a house, but the Most High does not dwell in houses made by hands; heaven is his throne. Then Stephen turns on his judges. You always resist the Holy Spirit, as your fathers did; they killed the prophets who foretold the Righteous One, and you have betrayed and murdered him. The council's rage is immediate. But Stephen is looking elsewhere. He sees heaven open and the Son of Man standing at the right hand of God, and he says so. They drag him out and stone him, laying their coats at the feet of a young man named Saul. Stephen's last words are prayers: receive my spirit, and do not hold this sin against them. Luke says he fell asleep.

Wichtige Bibelstellen

Acts 7:2-8 Acts 7:30-38 Acts 7:44-53 Acts 7:54-60 Isaiah 66:1-2

Historischer und literarischer Kontext

Stephen was one of seven men chosen in chapter 6 to serve the Greek-speaking widows, and his preaching in the Hellenistic synagogues drew the charge that he spoke against Moses and the temple. The Sanhedrin was the same council that had condemned Jesus. Stephen's speech draws on Genesis, Exodus, Amos, and Isaiah, and reflects a reading of Israel's story in which the tabernacle, made to a heavenly pattern, stands over against the temple, and in which God's presence was never confined to Jerusalem. His death, apparently a mob action rather than a formal execution, scattered the church and, Luke notes, was approved by Saul of Tarsus.

Wie sich das Kapitel entfaltet

Verses 1 to 8 cover Abraham, called in Mesopotamia and given no land but a promise. Verses 9 to 16 cover Joseph, rejected by his brothers and made a ruler in Egypt. Verses 17 to 43 cover Moses at length: his birth, his rejection by his own people, the burning bush on holy ground far from the land, the exodus, the promise of a prophet like him, and the golden calf, with Amos quoted on Israel's idolatry. Verses 44 to 50 move from the tabernacle to Solomon's temple and Isaiah's word that the Most High does not dwell in houses made by hands. Verses 51 to 53 are the indictment. Verses 54 to 60 are the vision, the stoning, Saul at the edge, and Stephen's two prayers.

Warum dieses Kapitel wichtig ist

Stephen's speech is the New Testament's most sustained reading of the Old Testament as a story of rejected deliverers, Joseph and Moses foreshadowing Jesus, and of a God who is not bound to one place. It laid the foundation for the church's move beyond Jerusalem and the temple. His death models Christian martyrdom on the pattern of Christ: he commits his spirit to the Lord Jesus, as Jesus committed his to the Father, and prays for his killers' forgiveness, as Jesus did. His vision of the Son of Man standing, rather than seated, at God's right hand has been read as Jesus rising to receive him. And the presence of Saul at the stoning is Luke's quiet introduction of the man whose conversion the death helped prepare.

Auslegungsfrage im Blick behalten

Stephen's history contains details that differ from Genesis and Exodus as usually read, seventy-five people going down to Egypt, a tomb at Shechem bought by Abraham, which reflect the Greek Old Testament and the traditions of his day. And his tone shifts from careful narration to fierce accusation in verse 51. Was the speech a defense at all, or a prophetic indictment that made his death certain? The chapter invites readers to hear it as both.

Fragen zu diesem Kapitel

  • Stephen shows that God met Abraham, Joseph, and Moses outside the promised land. What does that pattern say about where God can be found?
  • Joseph and Moses were both rejected by the people they were sent to save. How does that pattern prepare the council to hear about Jesus?
  • Stephen dies praying for his killers, with Saul watching. What might it have meant for Paul to remember that day after his conversion?

Mit Kontext studieren

Nutze dies als Kapitel-Leitfaden und gehe dann tiefer in den Text selbst. Ziel ist es, die Beobachtung zu verlangsamen, die Struktur wahrzunehmen und bessere Fragen zu stellen, bevor man vorschnell zu Schlussfolgerungen kommt.

Zu Notizen hinzufügen
1 A főpap pedig megkérdezte: „Vajon tényleg így vannak-e ezek a dolgok?“ 2 Ő pedig ezt mondta: „Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelent a mi atyánknak, Ábrahámnak, amikor Mezopotámiában volt, mielőtt Háránban lakott, 3 és mondta neki: »Eredj ki a földedből és a te nemzetséged közül, és gyere arra a földre, amelyet mutatok neked.« 4 Akkor kiment a káldeusok földjéből, és Háránban lakott. Miután pedig meghalt az atyja, kihozta onnan erre a földre, amelyen ti most laktok. 5 Nem adott neki abban örökséget, még egy talpalatnyi földet sem, de azt ígérte, hogy neki adja azt birtokul, és utódainak, holott nem is volt neki gyermeke. 6 Az Isten pedig azt mondta neki, hogy az utódai zsellérek lesznek idegen földön, és szolgaság alá vetik, és nyomorgatják négyszáz esztendeig őket. 7 De azt a népet, amelynek szolgálnak, megítélem, mondta az Isten, ők pedig ezek után kijönnek, és szolgálnak nekem ezen a helyen. 8 És a körülmetélés szövetségét adta neki: és így nemzette Izsákot, és körülmetélte őt a nyolcadik napon, és Izsák Jákobot, és Jákob a tizenkét pátriárkát. 9 A pátriárkák pedig irigységből eladták Józsefet Egyiptomba, de Isten vele volt, 10 megszabadította őt minden nyomorúságából, kedvességet és bölcsességet adott neki a fáraó, Egyiptom királya előtt, aki őt Egyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állította. 11 Egyiptom és Kánaán egész földjére pedig éhínség következett, és nagy nyomorúság, és a mi atyáink nem találtak eledelt. 12 Amikor pedig meghallotta Jákob, hogy Egyiptomban van gabona, elküldte először a mi atyáinkat. 13 Második alkalommal fölismerték Józsefet testvérei, és a fáraó megtudta József származását. 14 József elküldve, magához hívatta atyját, Jákobot és az egész hetvenöt lélekből álló rokonságát. 15 Elment tehát Jákob Egyiptomba, és meghalt ő és a mi atyáink is. 16 Elvitték őket Sikembe, és abba a sírba helyezték el, melyet Ábrahám vett ezüstpénzen, Emórnak, a Sikem atyjának fiaitól. 17 Amikor pedig közeledett az ígéret ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnövekedett a nép, és megsokasodott Egyiptomban. 18 Egészen addig, míg egy másik király nem lett, aki nem ismerte Józsefet. 19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánt, nyomorgatta atyáinkat, hogy csecsemőiket tegyék ki, hogy életben ne maradjanak. 20 Ekkor született Mózes, aki ékes volt az Isten előtt. Három hónapig atyja házában tartották. 21 Amikor pedig kitették, a fáraó leánya vette fel, és nevelte fel őt a saját fia gyanánt. 22 Mózest az egyiptomiak minden bölcsességére megtanították, és hatalmas volt beszédben és cselekedetben. 23 Amikor pedig a negyvenedik évét betöltötte, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izrael fiait. 24 Amikor látta, hogy egyiket bántalmazzák, oltalmába vette, és az egyiptomi embert megölve, bosszút állt azért, akit bántottak. 25 Azt gondolta, hogy atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ad nekik szabadulást, de azok nem értették meg. 26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és békességre intette őket: Férfiak, ti testvérek vagytok, miért bosszantjátok egymást? 27 De az, aki felebarátját bántalmazta, elutasította őt magától, ezt mondva: »Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk? 28 Csak nem akarsz engem is megölni, ahogyan megölted tegnap az egyiptomit?« 29 Erre a beszédre azután Mózes elmenekült, és jövevény lett Midján földjén, ahol két fia született. 30 Negyven esztendő elteltével az Úr angyala megjelent neki a Sínai hegy pusztájában csipkebokornak tüzes lángjában. 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozott azon, amit látott. Amikor pedig oda ment, hogy megszemlélje, az Úr szava szólt hozzá: 32 »Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene, és Jákobnak Istene.« Mózes pedig megrémült, és nem mert odanézni. 33 Az Úr pedig ezt mondta neki: »Oldozd le sarudat lábaidról, mert a hely, amelyen állsz, szent föld. 34 Megláttam népemnek nyomorúságát, mely Egyiptomban van, és fohászkodásukat meghallgattam, és azért szálltam le, hogy őket megszabadítsam. Most azért jöjj, elküldelek téged Egyiptomba.« 35 Ezt a Mózest, akit megtagadtak ezt mondva: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? – ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldte el angyala által, aki megjelent neki a csipkebokorban. 36 Ez hozta ki őket, csodákat és jeleket téve Egyiptom földjén, és a Vörös tengeren és a pusztában negyven esztendeig. 37 Ez az a Mózes, aki Izrael fiainak ezt mondta: »Prófétát támaszt nektek az Úr, a ti Istenetek, testvéreitek közül, mint engem: őt hallgassátok.« 38 Ez az, aki ott volt a gyülekezetben, a pusztában a Sínai hegyen vele beszélő angyallal és atyáinkkal, aki az élő igéket vette át, hogy nekünk adja. 39 Neki nem akartak engedni atyáink, hanem eltaszították maguktól, és szívükben Egyiptom felé fordultak, 40 és ezt mondták Áronnak: »Csinálj nekünk isteneket, akik előttünk járjanak, mert ezzel a Mózessel, aki minket Egyiptom földjéről kihozott, nem tudjuk, mi történt.« 41 És borjút csináltak azokban a napokban, és áldozatot vittek a bálványnak, és gyönyörködtek kezeik alkotásában. 42 Az Isten pedig elfordult tőlük, és hagyta, hogy az ég seregének szolgáljanak, amint meg van írva a próféták könyvében: »Vajon áldozati állatokat És áldozatokat hoztatok-e nékem negyven esztendeig a pusztában, Izraelnek háza? 43 Ellenkezőleg, inkább hordoztátok a Molok sátrát, és a ti isteneteknek, Romfának csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilonon túlra.« 44 A Szövetség sátra a mi atyáinknál volt a pusztában, amint parancsolta az, aki azt mondta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, amelyet látott. 45 Amelyet atyáink átvéve, be is hoztak Józsuéval, mikor birtokba vették a pogányok földjét, akiket kiűzött az Isten atyáink színe elől, egészen Dávid idejéig. 46 Ő kegyelmet talált az Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson Jákób Istenének, 47 de a házat Salamon építette neki. 48 A Magasságos azonban nem kézzel épített templomokban lakik, amint a próféta mondja: 49 »A menny nékem a trónom, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya. Milyen házat építhettek nékem? – azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye? 50 Nem az én kezem alkotta-e mindezeket?« 51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor ellenálltok a Szentléleknek, ugyan úgy, mint atyáitok. 52 A próféták közül kit nem üldöztek atyáitok? Megölték azokat, akik eleve hirdették annak az Igaznak eljövetelét, akinek most árulóivá és gyilkosaivá lettetek. 53 A törvényt angyalok közvetítésével vettétek, de nem tartottátok meg.“ 54 Amikor pedig ezeket hallották, szívüket elöntötte a düh, és fogaikat vicsorgatták ellene. 55 Mivel pedig eltelt Szentlélekkel, föltekintett a mennybe, és látta Isten dicsőségét, és Jézust az Istennek jobbja felől állni, 56 és ezt mondta: „Íme, látom az egeket megnyílni, és az Emberfiát az Isten jobbja felől állni.“ 57 Ekkor hangosan felkiáltottak, füleiket bedugták, és egy akarattal rárohantak, 58 kiűzték a városon kívül, és megkövezték. A tanúk pedig felsőruháikat egy Saul nevezetű ifjú lábaihoz rakták le. 59 Megkövezték tehát Istvánt, aki így imádkozott: „Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!“ 60 Térdre esett, és hangosan felkiáltott: „Uram, ne tulajdonítsd nekik ezt a bűnt! És ezt mondva, elaludt.“

Mach aus Lesen echtes Bibelstudium

Registriere dich, um Verse zu speichern, Notizen zu machen und mit KI-gestützten Werkzeugen zu studieren.

Registrieren Anmelden
Nächste Schritte nach diesem Kapitel Weiterlesen, Plan wählen oder mit KI weiterarbeiten.
Nächstes Kapitel lesen Acts 8 in Hungarian Open New Testament.

Lesepläne

Wähle einen Plan, wenn du aus diesem Kapitel eine Gewohnheit machen willst.

KI zu diesem Kapitel fragen

Mit KI weiterdenken, wenn der Text Fragen offenlässt oder tiefer drängt.
Folge den Themen, die dieses Kapitel öffnet Verwandte Themenhubs, wenn dieses Kapitel eine größere Frage geöffnet hat.
Alle Themen

Bible passages about faith

A curated study hub for readers searching for faith, trust, assurance, and living dependence on God.

Bible passages about prayer

A curated Bible hub for readers searching for prayer, dependence, boldness before God, and persevering intercession.

Bible passages about identity

A curated Bible hub for readers searching for identity, belonging, adoption, purpose, and new life in Christ.

Bible passages about salvation

A curated Bible hub for readers searching for salvation, grace, new birth, rescue from sin, and life in Christ.